Elindult a 2. menet

Tegnap elindult a 2. menet kemo......

 

Sok-sok gondolat forog bennem. Csak kapkodom a fejem annyi információt kaptam pár nap alatt.... Sorban próbálom a zagyvaságaimat összegezni. :)

 

Először is: elkészült a friss csontszintigraphia. Sajnos új daganatok lettek a csontban. Tehát nem állt le a rák. De miért? 

Másodszor: elkészült a friss CT. A májon is több új lett, a régiek megnőttek. De miért?

Szedem rendszeresen az IBRANCE gyógyszert, de miért nem hat. Erre akkor még nem tudtam a választ. Pár nap múlva mástól megkaptam.

Visszamentem a szekszárdi onkológiára, ahogy a szokásos stílusban közölte az orvos, hogy ez a gyógyszer nem hatott, kezdődik mihamarabb a kemo. Egy újabb, egy másik. Akartam még kérdezni, de sehogy sem volt közlékeny kedvében. Én meg ott ültem. lesokkolva, elment a hangom, remegett a térdem. Kérdeztem, hogy hányos, hajhullós kemó? Igen. Ennyi. Igen. Semmi: ne aggódjon megoldjuk meg ilyesmi. Csak igen. Petra lányom elkísért, azt sem tudtam hogy nézzek rá? Mit mondjak ennek a még félig gyerek, félig felnőtt emberpalántának? Milyen állapotban vagyok? Milyen esélyeim vannak? Hiszem én sem kaptam választ a ki sem mondhatott kérdéseimre. Forogtak az idegnyúlványaim, zötyörgött az agyam, kapkodott a tüdőm levegő után.

Csütörtök volt, hétfőre kiírták a kezelést. Még elmentem vérvételre, hogy hétfőn kezdhessünk. És csak kattogott az agyam.

 

Tényleg így kell ennek lennie? Tényleg ennyire semmi közöm a saját gyógyulásomhoz, vagy kezelésemhez? Miért nincs idő sosem arra, hogy átbeszéljük? Miért nem tud egy kicsit foglalkozni a lelki oldalával is? Nem látja, hogy milyen állapotba kerültem a romlás miatt? Ez nem hiszem el. És csak forogtak a fogaskerekek. Tudtam, hogy hamarosan dönteni fogok. Dönteni fogok most, amit már rég meg kellett volna tennem. Rég megtehettem volna, de biztam a 

gyógyulásomban, nem volt jelentősége a Szekszárd-Érd utaknak. De most más a helyzet. Mert kezdeni kell újra a gyakori utazást.

 

 

Az, hogy újra kell kezdeni, az biztos volt számomra. Ugyanis nincs más esély. Nem magam miatt, én már belenyugodtam a dolgomba. A többiek miatt. Nekik nem tudnék a szemükbe nézni, ha nem folytatnám. 

 

Kedves sorstársam, Kata egy telefonhívással elrendezte és már pénteken fogadtak a Honvéd Kórházban. Egy kedves, türelmes, megértő EMBER  fogadott. Elmondta, hogy az Ibrance nem hat a szöveti áttétekre, ezért hiába is vártunk eredményt. Ráadásul a vérképemet is tönkre tette. Most még azt is építhetjük. Több mint 1 hónapot vártam a gyógyszer engedélyre, 5 hónapot pazaroltunk el a semmiért. 

 

Igy hétfőn elindult az újabb kemo. Hányás, hasmenés, felfúvódást, szédülés, émelygés. Később ismét hajhullás. Megint. 

Vajon hányszor kell neki mennem ennek a dögnek? Vajon miért? 

Az a nagy szerencsém az életben, hogy olyan családom van, amilyen van. Nem is tudom, hogy ezt család nélkül hogy lehet végigcsinálni!  Esti szurizás, pakolgatás, kisérgetés, támogatás nélkül hogy is bírnám. 

 

Elővettem hát a régi jó kis kendőmet. Sapkát be kell szereznem, azt már nem találom. De ismét ez lesz a trendi vagy 8 hónapig. Kendő, sapka, meg kopaszság. Még jó hogy jön a nyár. Legalább fázni nem fogok. :)