A családról
A család: 5 gyermek, akik többsége már "felnőtt" és az imádott férjem! A férjem szülei, akikkel szerencsére nagyon jó a kapcsolatom és a barátok.
Mit mondhat az ember akkor, amikor közlik vele, hogy rosszindulatú mellrákja van, az amúgy már tetemes egyéb betegség mellé?
Mit mondjak azoknak, akik már olyan sokat tűrtek velem és értem?
Mit mondjak nekik, amikor már én is a tűrőképességem legszélén vagyok?
Mivel biztassam azokat, akiket a legjobban szeretek és nem akarok még elmenni?
Nagy kérdése az életnek: Úgy biztatni valakiket, hogy közben Nekem van szükségem a biztatásra!
Egyetlen mondat lebegett előttem: a legjobb barátunk egy közkedvelt mondata:
Ami nem öl meg, az megerősít!
Erről a baráti házaspárról is többször írok majd: Kriszta és Karcsi /Ő is Karcsi, mint a párom, ezért mindig jelzem, majd, hogy melyik-melyik/. Ők a mi egyik legjobb barátaink. Tudom, hogy ez furcsán hangzik, hogy egyik legjobb. De mi nehezen kötünk barátságot. Több haver van, több ismerős. De igazi barát csak 3-4 olyan házaspár van, akikkel igazi barátságot ápolunk!
Karcsi mondatát kinyomtattam és kiraktam a hűtőszekrény ajtajára. A kicsi kis kedves hűtőmágnesek közé. Nem túl színes, kicsit talán szürke is. De ott van. És amikor benyúlok kajáért, és nem ehetek akármit, akkor mintegy vigasztalom magam, hogy miért is eszem azt amit, miért annyit amennyit!
Ami nem öl meg, az megerősít!
Nem is olyan rossz a rengeteg joghurt, a sok zöldség. De ugye nem is kell a hús, nem kell a sok édesség!
Ami nem öl meg, az megerősít!
Hát most igazán megtanulom kontrollálni magam. Bár ezzel a már meglévő Chron-betegségem miatt már nem nagyon kellett küzdeni, de azért az ember néha kísértébe esik. Van egy sárga hűtőmágnesem:
"Mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem!"
Na most erre is nagy szükség van!
Arra gondoltam, hogy egy másik oldalon, pl. azzal a címmel, hogy "Az vagy amit megeszel" írok az étkezési szokásaimról, ill. azokról amiket a rák miatt szedek és eszek. Remélem segítek másoknak vele!
Arról kezdtem írni, hogy miként mondjuk meg a családnak: egyszerűen! A férjemmel hazafelé bementünk egy kiránduló helyre és jól kisírtuk magunkat. Megígértem neki, hogy MINDENT megteszek, amit az orvosok mondanak. MINDENT megteszek azért, hogy amit megígértem, teljesíthessem: EGYÜTT FOGUNK MEGÖREGEDNI!
Őrült nagy szerelem volt a miénk a kezdetektől. És tart még most is! Mindketten igen szangvinikus személyiségek vagyunk, de mi erősítjük egymást. Szerintem egymásból a legjobbat hozzuk ki. Mindketten sokkal jobb emberek lettünk, hogy egymásra találtunk. Vagyis Ő talált rám. Már keresett rég és megtalált. Már régen! 17 éve is elmúlt, hogy együtt vagyunk. És van 5 csodás gyermekünk. 2 volt nekem, 2 volt neki és hogy a Te gyereked verje a mi gyerekünket, ezért megszületett a mi közös szerzeményünk, aki most már a 16. évét tapossa! A mi kis focistánk, aki csajozik ezerrel és mindig az élet legjobb oldalát látja.
Tehát ott, az erdőben megállapodtunk, hogy mindenkinek elmondjuk. Kivétel nélkül. Végül is nem Tripperes vagyok, hanem Rákos. És különben is, ha nemi beteg lennék, azzal is csak neki kellene elszámolnom. De nem! Nekem nincs olyan szerencsém! Ha beteg leszek, mindig nagy dolgok történnek: Most MELLRÁK!
Meg amúgy is: ÉN MEGGYÓGYULOK, MERT MEG AKAROK GYÓGYULNI!
Csak azért kell elmondani, hogy értsék meg: kicsit megváltozik az életünk: nem leszek mindig toppon! Nem lesz mindig 4 fogásos vacsora, ha fáradt vagyok! Talán most már mindenki más is besegíthet a háztartási munkába! Talán nem fogok annyit autózni, tehát a gyerekek logisztikázása kicsit macerásabb lesz. Talán fáradtabb és ingerültebb leszek. Talán. De lehet, hogy nem! Akár még könnyen is viselhetem!
És ekkor elkezdtünk telefonálni.........................
És ez egész estig betartott! Vigasztaltuk a gyerekeket, a barátokat. Biztosítottuk őket arról, hogy
ÉN MEG AKAROK ÉS MEG FOGOK GYÓGYULNI!
Volt aki hitte, volt aki nem.
Aki hitte, az még ma is hív, beszélünk, találkozunk. Ők azok, akik kezelni tudják a dolgot. Akik már vagy voltak ilyen helyzetben, vagy hozzátartozójuk, barátjuk már végigcsinálta az egészet.
Aki nem hitte, vagy hitte, de fél tőle, az nem tudja kezelni a dolgokat, ők nem hívnak, ők kerülnek. De nem baj. Őket is megértem! És nem is haragszom rájuk! Ez is egy emberi reakció! Majd amikor már telik az idő és látják, hogy jól vagyok, akkor megnyugszanak. Akkor majd beszélhetünk erről. Vagy talán már nem is kell beszélni róla!
Este eljöttek a paksi barátaink /Ágota és Laca - róluk majd sokszor írok/ és hoztak egy nagy adag gyümölcsöt! És egy jó nagy adag SZERETET!
És ez hiányzott a legjobban! Tudtam, hogy ők is azok közé tartoznak, akikre számíthatunk mindig mindenkor! Megbeszéltük Ágotával, hgy a műtétkor ott lesz, nem is miattam, csakhogy a férjem ne egyedül kelljen várakozzon. Ez fontos volt számomra! Hogy Karcsi nem rágja a cigarettát és egyen is valamit.
Mert bármennyire is biztos az ember önmagában, tudnia kell, hogy ez valóban így van! Nekünk embereknek kell a biztatás, kell, hogy mások elmondják rólunk, valóban erősek vagyunk és meg tudjuk csinálni. Nem vagyunk egyedül, mellettünk állnak és bármi történjen kitartanak mellettünk. Lesznek jobb napok, lesznek rosszabbak, de ők ott lesznek és ha kell segítenek. Ha csak annyi kell, hogy megfogják a kezünket, akkor azt teszik. És türelmesek lesznek és nem adják fel! Velünk lesznek jóban és rosszban. Ilyenkor születnek meg az élet nagy fogadalmai. Mint a templomban, amikor az ember házasságot köt: Jóban és rosszban! Mindig együtt! És erre akkor és ott nekem is szükségem volt!
A munkámnál fogva /biztosításközvetítő vagyok/ pár nap is eltelt, mire "végeztünk" a telefonálásokkal. Mindenki akivel napi kapcsolatban vagyunk megértette, hogy változások lesznek. Fogok dolgozni tovább is csak nem úgy mint eddig. De azért végeztünk! Hazaköltöztettük az irodánkat és most itthonról dolgozom. Biztonsági okokból, hogy ne kelljen utazni és persze tudjak többet pihenni. De azért dolgozom, mert nem tudom magam mellőzöttnek érezni. Sosem voltam munka nélkül, illetve akiknek vittük az ügyeiket, azoknak szükségük van rám. Ezért is! Meg azért is, mert akkor az ember nem gondolkodik olyan dolgokon, amiken nem kell gondolkodni!