Szövettan a kezünkben

Meg van a szövettani eredmény! Olyan, amilyenre nagyjából számítottunk:

Rossz hír, hogy ebben is volt továbbterjedő daganat :(((

Jó hír: nem volt áttét a nyirokrendszerben :)))

Az érem, és az ő két oldala!!!!!!!!

Azért olyan nagy baj nincs. A továbbiak: vagy jó lesz a tumormarker és akkor kezdődhet a kemokezelés, vagy nem és akkor GO Budapestre a PET CT vizsgálatra.

Akárhogy is lesz, úgy is előre felé kell menni!

Találkoztam egy nagyon kedves nénivel a sebészeten, ő már egy éve túl van a kemon, most van a biológiai kezelésen. Sok okosságot hallottam tőle, örültem neki.

Egy bajom csak van mostanság: nem nagyon tudok megbarátkozni a paróka érzéssel. Ha csak rá gondolok kiráz a hideg. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy hozzáérjek egy ilyen idegen dologhoz. Ezért valószínüleg nem lesz parókám. Vagy csak néha-néha! De inkább nem! Szép kendők és sapkák vannak. Azt inkább, mint egy ilyen undorító dolgot, mint a műhaj! Ha belegondolok, hogy be kell menni a gyógyászati boltba és fel kell próbálni egy ilyen dolgot, már attól rosszul vagyok. Az érzés, hogy ez hozzám ér: nem hiszem, hogy ezzel megküzdök. De talán!  Próbálom elképzelni és elfogadni. Erőltetem. Erőltetem. 

Láttam ma valamit: elmentünk a szekszárdi kórház előtt és az egyik bejáratnál van egy szuper fagyizó! Erről már tettem említést egyszer. És ott láttam egy idősödő párt, akik fagyiztak. Tudjátok az igazi fagyizásnak meg van a fillingje. Ahhoz kell egy jó lelki állapot, egy kellemes társ és persze jó fagyi. És ők igazán fagyiztak. És a hölgy valószínűleg kemora jár, mert kendő volt a fején. Sápadt volt, fáradtnak tűnt, de fagyizott a férjével. Gondolom az lehetett, mert nagyon kedvesen nézett a hölgyre. És bármilyen furcsa, de irigyeltem őket! Add Uram, hogy nekünk is kijusson ebből a szép érzésből még sok! Hogy szeretetben együtt lehetünk, bár sok a gond és a baj, de együtt! Mint most! Kemo ide, vagy oda. Kendőben, gyógyulóban, erővel és szeretetben!  Ezért nem is kell paróka. Minek kifelé azt mutatni, hogy belül egészségesek vagyunk, ha nem a hajon múlik az egészség. És nem a hajon múlik az önbizalom. Én kendőben is pont az a Jókai Edit leszek, aki most vagyok. Kopaszon, fél mellel, protézissel vagy anélkül. Engem így kell elfogadni és így kell szeretni. Vagy sehogy. Persze biztos vannak olyanok akik szurkolnak ellenem: na én? Másnak is vannak ellenségei! De vannak, akik mellettem vannak. És ők vannak a TÖBBEN! Mert velük vagyok én is és az én nagy lelkierőm! 

Dolgozom nap, mint nap. Kevesebbet, de dolgozom. Teszem mindennap, amit más is tesz. Csak kevesebb elánnal. De nem hagyom el magam és ami a legfontosabb, nem sajnáltatom magam! Sosem! Az engem még sosem vitt előre! Most sem fog. 

Úgyhogy még fagyizom az idén, és persze várom az alagút végét!

Ilyen az én alagutam is: göcsörtös, sötét, de a végén ott a fény!