Első bejegyzés

Soha nem készítettem még blogot. Talán nem is érdekelt! Viszont már baráti társaságban többször szóba került, hogy ennek mi is lehet az értelme, miért is készít valaki blogot? Mit akar vajon vele elérni? Miért osztja meg bárkivel is a dolgait? Elgondolkodtam azon, hogy vajon az életben minek kell ahhoz történnie, hogy én vadidegenekkel megosszam   gondolataimat, a problémáimat! És ekkor....

Szóval az történt, hogy mint rendes állampolgár 2013.04.03-án megjelentem a megyei Mammográfiai Vizsgálati Központban. Pontban amikor hívtak, pontban ahogy kell....

Már sajnos több komoly betegséggel megküzdöttem vagy küzdök most is /erről még szó lesz/ és ugyebár ilyenkor az ember párja kissé ki van hegyezve az  orvosi vizsgálatokra. Tehát, hogy "otthon ne legyen zűr", szépen rendben elmentem a vizsgálatra. Amúgy leborítékoltam, hogy ez csak egy rutin vizsgálat, hiszen úgy sem lehet semmi gond, de essünk ezen is túl /Jelzem, hogy 2013.01.07-én a rendes évi citológiai vizsgálat során megnézettem a nőgyógyásszal a melleimet, aki nem talált SEMMI elváltozást/. 

Aznap valahogyan  túl sok volt a "rendes" állampolgár és igencsak sokan jelentünk meg a vizsgálaton. Ez amúgy magát a személyzetet is meglepte. Talán még nem voltak túl jó idők és az asszonyok nem dolgoztak a kertben. Vagy talán idén mindenkiben túlburjánzott az  egészségügyi intézmények iránti elkötelezettség. Volt aki  több órát is várt, volt aki más időpontot kért. 

Én vártam. Még vártam...

Aztán behívtak és leegyeztették az adatokat: Telefonszám, lakcím stb. Kérdezték, hogy akarom-e, hogy a leletet postázzák? Mondtam nem, majd jövök én érte, vagy beküldöm egy nagyon kedves orvos ismerősömet /majdnem rokon, de imádom és végtelenül tisztelem/. Aztán végre sorra kerültem. Megcsinálták a vizsgálatot ami amúgy nem volt sem fájdalmas, sem megerőltető. Talán kicsit kellemetlen, de semmiképp sem volt megalázó, amitől kicsit tartottam. Tényleg nagyon profin kezelik a női szégyenlősséget és szemérmet. Csak tisztelettel tudok beszélni ezekről az igen tájékozott és képzett nővérekről. 

Április 24. György napja. Ezt a napot jegyeztem meg, hogy ekkor kell a leletért mennem. György nap. Nem fogom elfelejteni, mert a férjem nagybátyja György. El is határoztam, hogy majd amikor a leletért jövünk felugrunk és felköszöntjük. Hát egészen másképp lett...

Április 16. Csörög a mobilom egy vezetékes szám hívott. Ismeretlen szám, tehát felvettem és bemutatkoztam. Amúgy nem szoktam, hiszen aki hív, tudja, hogy kit hív :)))

A hívó fél is bemutatkozott: a szekszárdi Mammográfiai Vizsgálat miatt hívott: én vagyok én? Én voltam ekkor és ekkor ott ahol? Hát majd leestem a székemről. Kínomban csak annyit tudtam kinyögni, hogy "Annyira tudtam, hogy hívni fog!" Szegény ez meg őt lepte meg! Mindjárt közölte is az orvossal, hogy én számítottam a hívásra. Pedig dehogy! Álmaimban sem kívánok senkinek ilyent!

Aztán két nap múlva már a férjemmel karöltve betámolyogtam a vizsgálatra.... Egész úton /kb. 20 perc/ egy szót sem szóltunk egymáshoz. Befelé kicsit korán voltunk, ezért meglátogattuk azt a bizonyos nagybácsit, kicsit a tervezett névnapi köszöntő előtt. A férfiak persze megegyeztek abban, hogy biztos nincs semmi gond, csak talán belemozdultam a felvételbe és csak biztonsági okból újra megnézik.... Én, én nem hittem ezt egyedül. Voltam már tüdő tbc-s megtanultam, hogy röntgen gépnél hogyan kell "viselkedni". Biztos voltam benne, hogy a felvétel sikerült. Talán túl jól is!

Odaértünk, vártak rám. Ahogy beléptem az akkor már ismerős vizsgálóba, látom, hogy a röntgen kép vizsgálón kinn van két kép, amin egyértelműen látszik egy elváltozás. Majd rosszul lettem. Azért ilyenkor az ember mégiscsak reméli az utolsó percig, hogy talán nem én, talán nem velem történik ez....

De velem történt. Nagyon kedvesen közölte a nővér, hogy találtak egy 1,5 cm-es ELVÁLTOZÁST, amit most szeretnének pontosítani. Én nem találtam semmit? Hát nem! Sőt! Gyakorlatilag csak maga a röntgen kép adott támpontot a nővérnek is, hogy megtalálja az elváltozást. Olyan szépen megbújt, az amúgy nem kicsi /85D/  jobb mellemben, hogy akkor még alig került elő. Na de a vizsgálat végére! Ilyen gép, olyan gép, ilyen oldali tartás, olyan oldali tartás. Aztán ultrahang és meg van!!!! Az orvos javasolta, hogy vegyünk most szövegmintát, azzal gyorsíthatjuk a folyamatot. 

Nem sokat hallottam abból amit mondott, mert csak zakatolt a fejem: daganat, elváltozást, szövettan. Megkérdeztem, hogy rosszindulatú? Nézett rám nagyon, de annyit mondott, hogy jövő hét péntekre kiderül. Úristen: 7 nap!

Azért megvártam a leletet, de akkor már sejtettem, hogy valami nem ok, mert amikor kiadták, hirtelen a rendkívül kedves nővérek együtt érzőek lettek. Együtt érzőek! Miért kell velem ilyen siralmasan beszélni? 

Meg van a lelet, irány a család "ORVOSA". Talán nem sértem meg, ha ezt a kifejezést használom. Ő valamennyiünk "Doktor asszonya". Mindent el tud rendezni, mindenkit ismer és persze, ami számomra a legfontosabb nem vakarja bal kezével a jobb fülét. Magyarul beszél velünk, nála fehér van meg fekete. Tehát odatettem elé a leletet és kértem, hogy MINDENT  mondjon el, mire számíthatok:

Rosszindulatú lehet, inkább az, mint nem. És elmondta:

Műtét, el kell távolítani a daganatot. Meg az őt tápláló nyirokmirigyet /erről még írok/. Sugár kezelés, akár kemo is, meg talán hormonterápia. Paróka és rengeteg gyógyszer. 

A férjem egy darabig hallgatta. Aztán nem bírta tovább....

Erről még majd egy másik oldalon írok : Hogyan viselkedjünk a családdal? ez lesz a címe! Ekkor majd részletesebben beszélek ezekről a dolgokról.

Szóval ezzel kezdődött!