Csillaghullás estéjén....

Gyöngyörű volt az este! A Perseidák rajból csak 3 csillagot láttam! De láttam 3 csillagot! 3 hullócsilagot! Ilyenkor kínánni szokás? Gondolkodtam is rajta, vajon mit kívánjak? Hiszen én abban hiszek, hogy az életem már ott fenn eldöntötték! Akkor mit kívánhatok? Csak annyit, hogy minden legyen úgy, ahogy lennie kell. Mégha az nekem nagyon fáj is! Pedig nagyon fáj! Miért döntött valaki, vagy valami úgy, hogy nekem ekkora Keresztet kell vinnem? 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ma levették a kötést és szemtől szembe meg kellett néznem magam! Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egyedül nem ment! Marika hívott délután /meséltem már róla/ és ő ösztönzött, hogy álljak szembe a tükörrel. Mondogatta, hogy bármilyen is legyen, az is én vagyok! Hát neki sem volt könnyű meggyőzni engem és nekem sem volt könnyű meggyőzni magam, hogy mostantól ez van! Higyjétek el, ez bárkinek az életében egy nagyon nehéz pillanat! Az a szó, hogy furcsa /így mondja a Párom/ nem igazán illik ide. Nem furcsa, számomra borzasztó! Ezt nem igaz, hogy meg lehet szokni. El lehet fogadni, de nem lehet megszokni! Pontosan tudja az agyam, hogy ez kellett az egészségem és életem érdekében, de a szívemnek azért nagyon nehéz! 

 

Aztán még a többi hír! Olyan belsős infokhoz jutottam hozzá a műtétemmel kapcsolatban amiket nem igazán tudok feldolgozni. A sebész szerint még soha nem látott ilyent a karrierje alatt, hogy egy mellben ilyen gyorsan elszaporodjanak a daganatok. Na erre varrjak gombot! Először azt mondták, hogy minden rendben, időben elkapták, a gondot okozó daganat már kinn van, most meg közlik, hogy szokatlan módon túlságosan gyorsan terjed! És sajna meg van az esély, hogy a másik mellben is van. Ehhez kell a PET CT. 

Na ez már sok volt. Legalábbis mára. Együtt ez már nem  volt kezelhető  nekem. Úgyhogy csillaghullás ide, csillaghullás oda, összetörtem. De nagyon! Nem is értettem igazán, hogy mi a legnagyobb baj.

Az este úgy alakult, hogy a barátainkkal grilleztünk, próbáltam elterelni a figyelmem. De nem ment. Aztán a Párom kicsit sörözött a haverjaival, úgy hogy volt időm egyedül lenni. Ezt nem kellett volna. Ma nem kellett volna egyedül lennem. De mindegyis már! Mikor hazajött végre éjjel leültünk beszélgetni.

 

És mint szokott lenni, megint más mondta meg a tutit: az a legnagyobb bajom, hogy egész életemben mindent én irányítottam, ezt most nem tudom! Ez a betegség engem felülír! Nem érdekli, hogy én mit akarok, mit teszek, mit eszem, mit iszom, ez csak teszi a dolgát: terjed. Csillagászati sebességgel halad! Ezt nehéz belátni: van olyan dolog az én életemben, ami felettem áll! Ami felette áll az én akaratomnak! Igen, ez a baj! Hogy győzzem le? Ez nem egy Honfoglaló játszma, ez nem egy tárgyalás egy nehéz ügyféllel. Ez egy értetlen  betegség! Se füle, se esze! Csak terjed! Mit tegyek? Elég lesz a hitem? Elég lesz a hitünk? Elég lesz az erőm? Tudod, mást úgy sem tehetek! El kell fogadni és hinni! Bízni, hogy minden rendben fog menni! 

Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy annyi mindent végigcsináltam már az életben, most meg egy ilyen kis sz...ar fog legyőzni! Engem! Tudom, hogy tele van a temető hívő emberekkel, de én nem kerülhetek még oda! Csak 45 éves vagyok, a gyermekeim még alig nőttek fel. Még alig éltünk együtt a Párommal! Még annyi mindent terveztünk! Nem mehetek most még el! Kell még idő! Még sok idő! 

Úgyhogy rajta! Ahogy szoktam is mondani: elő kell vennem a székely vérem! Kell Nagyanyám ereje! Elő kell szednem magamból, akárhol is rejtőzik. Igazán nem vagyok jó katolikus. Nem járok templomba, nem gyónok, nem imádkozom rendszeresen. De hiszek. Igaz másban, mint az átlag emberek, de hiszek! Hiszem, hogy ez a hatalmas univerzum nem össze-vissza működik, valaki vagy valami rendet tart benne. És ebbe a rendbe valahogyan én is beleférek. Lehet, hogy máshol kell lennem, de annak is meg van az oka. De én most még maradni akarok! Ezt kell elmondanom annak a valakinek! Még maradnom kell!